Tölgyesi Norbert vagyok, 1983-ban születtem Békéscsabán. Műszaki informatika szakon végeztem a tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetemen (mesterséges intelligencia és elosztott rendszerek szakirányokon, egy év kitérővel a Budapesti Műszaki Egyetemen). Jelenleg az EPAM Systems Kft. vezető szoftverfejlesztője vagyok 2013 óta, ahol számos projektben vettem részt különböző feladatkörökben.

A munkámban a számítógépes programok mellett fontos számomra az üzleti igények megértése és maga az ember is. Igyekszem a különböző helyzetekben kellően empatikusnak és rugalmasnak maradni, a humán irányú érdeklődésemet ezen a területen is hasznosítani. Nagy hangsúlyt fektetek az olyan soft-skill területeken való fejlődésre, mint például a kommunikáció, az előadásmód, a story-telling, a csapatmunka, a konfliktuskezelés vagy a problémamegoldás.

Az évek során a tanulmányaim és a munka mellett sokat foglalkoztam zenével, írással és képzőművészettel is, amik többé-kevésbé mindig az életem részei voltak. Főleg ezen projektek bemutatását és egy helyre gyűjtését tűztem ki az oldal céljául, továbbá egyfajta személyes blognak is helyet szeretnék adni a felületen.